1982-ben Kecskeméten születtem. A Magyar Képzőművészeti Egyetemen 2009-ben diplomáztam. Sok évig Budapesten, most Dunakeszin élek és dolgozok. Szeretem a Dunát. A Dunakanyar is közel van. És van egy macskám, Fahéj.
Festészetemben eleinte önarcképpel, később portrékkal foglalkoztam, ahol az expresszivitás, az érzelmi töltet volt a meghatározó, valamint az a szándék, hogy mindig újra, máshogyan tudjam megfogni azt, amit látok. Majd a tükör világa kezdett foglalkoztatni, mely azóta is vissza- visszatér a képeimen. Érdekesnek és elgondolkodtatónak találtam, hogy a tükör sík felülete ellenére egy új teret képes megnyitni, párhuzamban a festménnyel. Ez a téri rétegeltség eszközzé vált, hogy kifejezzem az azóta is foglalkoztató viszonyokat mint a belső és a külső, a tükör és a tükröződés, az álom és a valóság, határ és határtalanság kettőségeit. Eleinte inkább a szűk kivágat, a részletek és annak finomságai, az ecsetkezelés könnyedsége jelent meg a képeimen, majd a súlypont láthatatlanul az ábrázolt témára, tartalmára, szimbolikájára tevődött át. Képeimen sokszor visszatért az emberábrázolás mellett a tükör, a tükröződés, a kettősség, a térkivágat, a táj, a kapu, a víz, a vér és a labirintus is.
A festészet mellett két művészetterápiás képzést is elvégeztem, valamint asztrológiát tanultam többféle szemléletben, melyek egy idő után kiegészültek mozgás/ tánc- valamint testfókuszú sajátélmény csoportokkal, (ahol más fókusszal és csoportosan lehetett a lelki tartalmakkal dolgozni). Számomra ezek mind a belső utazást, a befelé figyelést erősítették, de egyre erősebbé vált az is, hogy a mítoszok, a mesék világából is ismert szimbólumok, valamint az analógiás gondolkodás képi megjelenítése is elkezdjen a festészetben foglalkoztatni.
Képeimben szeretek építeni az álomszerűség és a képzelet nem logikus kapcsolatára. Valamiféle út lett, hogy az újabb képeimen időben is zajló történetek bontakoznak ki ezen a valóság és nem valóság határán. Valamiféle belső mozgások ezek, múltbeli felsejlések, kollektív megélések és személyes történetek összefonódásainak képi kifejeződései. Az utóbbi években a kollázs technika megtalálásával másképpen tudom kifejezni az időbeliséget, a rétegzettséget, de egy- egy történet sokszínűségét, gazdagságát is.
És miért pont a történetek vonzanak? Részint a festészettörténetben mindig is erős volt a jelenlétük, és leginkább az ilyen, narratívabb képek nyűgöztek le engem is. De említhetném a regények, mesék, filmek és természetesen az életünk történeteinek világát: mindben közös az a tapasztalat, hogy nem statikus, hanem időbeli és történetekben élő lények vagyunk.